a holló (Corvus corax)

Számtalan meglepetéssel találkozhatunk, ha a természet rejtélyes, vagy csak annak vélt titkait kutatjuk.

Meglepetés, vagy sem, felfogás kérdése. Régi tanok alapján vélhetnénk, hogy az állatoktól csak az különböztet meg minket, hogy mi gondolkozunk, ők nem. De talán lehet itt más is, vagy közelebb állunk hozzájuk, mint gondolnánk. Ezt pedig nem szabad az emberiségre mért sértésként vennünk. Miért kéne ennyire elhatárolódnunk azoktól az élőlényektől, akik szintén használják ezt a bolygót velünk együtt, de valahogy gazdaságosabban, mondhatni normálisabban.. No de mielőtt komolyabb okfejtésekbe kezdenék (s ezzel minden eddig eljutó olvasót elveszítenék), néhány izgalmas részlet, tény. Hívjuk, aminek akarjuk.

Ha csak ösztönösen cselekedne minden madár, emlős, hal vagy bármiféle állat, hogy jutna eszébe a szakállas saskeselyűnek magasba repülni a csonttal, majd azt onnan leejtve, mellé landolva lakmározni az így felszínre táruló ízletes velőből? De a csimpánzok eszközhasználata, annak fejlődése se elhanyagolható.

Mikor még csak ismerkedtem a madarakkal, első kirándulások egyikén vettem észre az égen egy helyben lebegő madarat. Nálam okosabbak rögtön tudták, vörös vércsét látunk. Hozzátették, a fajra jellemző a viselkedés, erről messziről is megismerhető. Későbbiekben aztán láttam ugyanígy szitálni egerészölyvet, sőt, még tövisszúró gébicset is. Bebizonyítani nemigen lehetne, de valószínű a két utóbbi madár elleste a technikát a vércsétől, és immár sikeresen használva vadásztak vele. De hasonlóképp említhetném a már bemutatott fülemülét, aki dallamokat, strófákat plagizál kedve-kénye szerint.

A hangokra mostani madarunk is érzékeny. Volt ő szereplője tanmesének, szerepelt pajzson, s bár mondhatni szeszélyes természete van, a szemünket nem fogja kivájni.

Ha valakiben már biztossá vált volna tollasunk kiléte, akkor most kedvesen el is bizonytalanítanám.

Akiről szó van, egy énekesmadár. Tény, hogy hazánk legnagyobb testű énekese, ami nem azt jelenti, hogy a cinkétől kicsivel nagyobb, hanem azt, hogyha pár cinkét képletesen összegyúrnánk, mondjuk tízet, tizenötöt, körülbelül holló mennyiségűt, meg is kapnánk.

Íme egy újabb meglepetés. Újabb, a sok még nem említett közül. De csak sorjában.

Ha már a méretről szó esett, folytassuk néhány adattal. A felnőtt madár hossza 56 és 70 centiméter körüli, szárnyfesztávolsága 115-130 centiméter, súlya 0,7 - 1,63 kilogrammig terjedhet, amellyel az egyik legsúlyosabb verébalakúnak számít. A holló nem csak méretében különbözik rokonaitól, a varjaktól: csőre nagyobb és vaskosabb, farka ék alakúan kerekített és jól megfigyelhető a torkán a bozontos, szakállszerű tollazat. Röpte erőteljes, egyenes vonalú. Gyakran kering a magasban. Párválasztás idején művészi, szinte már akrobatákat megszégyenítő mutatványokat végez. A földön kimért lépésekkel jár. Rendkívül éber, tanulékony madár. Hangja jól megkülönböztethető más varjakétól: ismétlődő, mély "klong, klong", néha "krúg, krúg". A holló és az ember kapcsolata különlegesnek is mondható. Több ezer éve él együtt az   emberrel. Sikeresen alkalmazkodik a különféle körülményekhez, melynek sikerességét mindenevő életmódjának köszönheti. A természetben a legfőbb táplálékukat a gabona magvak, bogyók, gyümölcsök és apró állatok jelentik, de hihetetlenül ügyesnek bizonyultak egyéb opportunista táplálékszerzési módokban is. Minden alkalmat megragadnak a táplálék megszerzésére, legyen az akár döglött állat, rovar vagy konyhai hulladék.

A holló az egyik legintelligensebb madár a Földön, legalábbis erre enged következtetni igen figyelemre méltó problémamegoldó képessége és agyának madarak közt egyedülálló mérete.  Ennek eredménye az is, hogy nemcsak képes, de szívesen is tanul hangokat. Fúró, köhögés, kutyaugatás, ajtónyikorgás, emberi beszéd. Előfordul, hogy sérülés következtében, vagy korábbi fogságban történt nevelkedése végett további emberi "ellátásra" (melyet megfelelő engedély híján a törvény szigorúan büntet!) madárbarátokhoz került példányok nemcsak megtanultak szavakat, de sokszor úgy tűnt, helyes szituációkban is használták azokat jelentésükhöz hűen (pl. : köszönés, üdvözlés). Megfelelő körülmények között, vagy fogságban akár nagyon hosszú életűek is lehetnek. Egyes egyedek a   londoni Tower-ben több mint 40 évig éltek. Élettartama a szabadban azért valamivel rövidebb, általában 10-15 év. A legidősebb vadon élő meggyűrűzött holló 13 éves korában pusztult el.

Fészke, melyet legtöbbször magas fák koronájába, vagy sziklaszirtekre, ritkábban villanyoszlopra építenek egy mély, nagy tálat formáz. A szülők ágakból, gallyakból építik fészküket, belsejét pedig gyökerekkel, sárral, fakéreggel, sőt, sokszor még lágyabb anyagokkal, például szarvas bundával bélelik.

A tojásrakás általában már februárban elkezdődik, bár ez erősen függ az éghajlati tényezőktől. A tojók három-hét kékeszöld, barna foltokkal tarkított tojást tojnak, a költési idő 18-21 nap. Csak a tojó költ. A fiatal madarak, kiket mindkét szülő etet, 35-42 napos korukban repülnek ki először, de még hat hónapig biztosan szüleikkel maradnak.

Reméljük, az utóbbi években érzékelhető létszámnövekedése ennek a különleges madárnak nem ideiglenes jellegű.