Régen, mikor az ember megjelent a földön, rá kellett jönnie, ahhoz, hogy élelemhez jusson, vadásznia, halásznia, gyűjtögetnie kell. Persze ez nem tartott sokáig. Hogy ezt puszta kézzel megtenni nagyon nehéz egy idő után, még ez se okozott sok fejtörést. Viszont hogy mivel, hogyan tegye, esetleg készítsen eszközöket, azokat miből, hogyan.. Na ez már több gondot vetett fel.
Eközben ez nem okozott gondot az oroszlánnak, kit a természet fogakkal, karmokkal fegyverzett fel, ugyanígy a gepárdot, kit hatalmas sebességgel áldottak meg. Az imádkozó sáska felhúzott lábakkal vár, s adja fel az utolsó kenetet áldozatának, a denevér ultrahangokkal cselezi ki a sötétet, a bagoly nagy szemeivel, hallásával, nesztelen röptével tesz szert előnyre a gyanútlan rágcsálókkal szemben.
Ebből a szempontból akár még fejlettebbnek is mondhatnánk őket, hisz szerszámok, eszközök, mindenféle technikai segítség nélkül élik boldogan életüket. Maradjunk is ezen a vonalon, hisz a következő történet erre alapul.
Hideg, hófehér köntösben köszöntött a világra az év első napja. Lábnyomaim megtörték a szűz havat, mely a szántóföldeket kettészelő utat fedte. Amerre a szem ellátott, vakító fehérség szikrázott. Néhány bokor, vadon nőtt dió, és nyárfa törte meg ezt a "rendet". A következő pillanatban olyan látvány fogadott, amelyre nem számítottam. A természet mindig meg tudja lepni az embert. Hol egy szép virággal, naplementével, az eső áztatta erdő finom illatával... vagy egy kissé már hiányos, fagy rágta egérkével. Szilveszteri, boldog új évi álmok közepette ránk köszönt a rideg valóság. Fel is ébred az ember. A kis áldozat az egyik bokor ágára felszúrva pihent. Eszembe is jutott egy lehetséges tettes, mely hasonló módon, ágakra, tüskékre felszúrva teszi félre áldozatát. De tücsök és egér között nagy a különbség, így a lehetséges Tövisszúró gébics helyett is más elkövető után kellett néznem. Ha a földet nézve gondolkoztam volna, talán még most is ott állok, de így a környéket, eget kémlelve meg is pillantottam. Kevélyen ült a nyárfa legmagasabb ágán, onnan kémlelve birodalmát. Szürke kabátjában szinte beleolvadt a világba. Ő is gébics, de nagyobb előbb említett rokonánál. Életmódjára illene a tövisszúró jelző, de ahogy ott ült fent, jogossá tette sajátjához: Nagy őrgébics.
Testhossza 24-25 cm, szárnyfesztávolsága 30-35 cm. Feje, nyaka és háta szürke, a szárny- és farok tollak feketék. A szélső farok tollak és valamennyi toll vége fehér. Álarcként húzódó fekete szemsávja csak a csőréig tart, nem terjed a homlokára. Alsóteste csillogóan fehér, szárnyán fehér folt látható. Csőre és lába kékesszürke. Fészkelő helyén nem nagyon válogat, fás, bokros területeken, gyümölcsösökben és mocsarakban is megtelepszik. Hazánkban téli vendégként jelenik meg, bár 2000-ben bizonyítottan költött is. Táplálékát - mint ahogy a fent leírt kis jelenet is alátámasztja - apró gerincesek teszik ki, de a rovarokat is szívesen fogyasztja. Pockokra, egerekre, tücskökre, lótetvekre, de apróbb madarakra is vadászik, melyeket a levegőben kap el. Fészkét növényi szálakból építi, tollakkal béleli ki. A lerakott 5-7 tojáson csak a tojó kotlik, párja eteti. Kikeléstől számítva még kb. 20 napig maradnak a fészekben a fiókák. Néha kakukkot is nevel.
